Kollagén vagy zselatin?

kollagen, zselatin

Nagyanyáink nem véletlenül gyógyították a lázas, legyengült betegeket jó erős húslevessel. A ma divatos Coldrex vagy Neo Citrán helyett sokkal jobban járnánk, ha visszatérnénk és bevezetnénk rendszeres fogyasztásra az erőlevest, mert hihetetlenül gazdag kollagénben, és ásványi anyagokban.kollagen, zselatin

Sajnos nagyon kevés paleós él a házi erőleves nagyszerű lehetőségével, pedig szinte fillérekből kihozható, hisz nem szükséges hozzá csupán néhány csont, kevés zöldség és némi türelem.

Nem csak rendszeres fogyasztásra ajánlott a kollagénes erőleves, hanem főzelékek, levesek, mártások, pörköltek, szószok ízének fokozására, gazdagítására is.

Ráadásul anyagi megfontolásból sem utolsó, ha az állatok csontját, belsőségeit, porcrészeit is hasznosítjuk.

Ha még soha nem próbáltad, akkor itt az ideje elkezdeni az erőleves főzést!

Zselatin és kollagén, mi a különbség?

A kollagén a kötőszövet, a bőr és a csontok legfontosabb fehérjéje. Nagyon fontos, hogy a kollagénben dús húsok, csontok hosszú főzése során keletkezik a zselatin, amit a szervezetünk remekül tud hasznosítani.

A megfőzött erőleves hűtés után kocsonyás állatú lesz. Minél keményebb az állaga, annál több benne a kollagén.

A kollagén a húsok “rágósabb” részeiben található meg, mert ezek tartalmazzák a legtöbb kötőszövetet. Őseink még előszeretettel elfogyasztották az állatokat fülüktől a farkukig, a mai modern korban pedig legtöbbször mindezek sajnos a kukában landolnak.

Miért jó a kollagén nekünk?

A kollagén legfőképpen:

  • a bőr rugalmasságának a javításában,
  • a csontritkulás megelőzésében,
  • az ízületi fájdalmak csökkentésében és
  • a bélrendszer helyreállításában nyújt nagy segítséget.

Autoimmun betegségek esetén a szivárgó bél szindrómának a gyógyításában játszik nagyon fontos szerepet.

Miből készüljön a kollagénben dús házi erőleves?

Az erőlevest elkészítheted bármilyen állati csontból, belsőségekből, bőrből és inakból, legyen az csirke, kacsa, marha, sertés, bárány, vad vagy hal.  Nagyon fontos, hogy a húsok, csontok hosszú főzése során keletkezik a zselatin, ezért ez akár 24 órát is jelenthez!

Ettől nem kell megijedni, csupán szervezés kérdése és könnyen megoldható a főzés, hisz nem igényel folyamatos figyelmet.

Íme az erőleves receptje:

  • Vegyél elő egy jó nagy, vastag aljú edényt, aminek van egy jól záródó fedele.
  • Tedd bele a húsos csontokat, inakat és bőrt, majd öntsd fel hideg vízzel.
  • Adj hozzá 1 evőkanál almaecetet, és alacsony lángon kezd el főzni.
  • Néhány óra múlva a tetején keletkező húshabot szedd le, hogy ne legyen zavaros az erőleves.
  • Ezután adj a leveshez egy gerezd fokhagymát, egy nagy fej vöröshagymát, néhány szem egész borsot és egy evőkanálnyi sót.
  • Tedd rá a jól záródó fedőt, ami megakadályozza, hogy a leves elpárologjon.
  • Csirke és hal főzése estén én 12 órát, sertés vagy marha esetén pedig 24 órán keresztül szoktam lassú tűzön főzni.
  • Zöldséget (sárgarépa, zeller, petrezselyem) az utolsó órában add hozzá. Egészen addig főzd, míg a zöldségek megpuhulnak, majd vedd ki az erőlevesből, majd szűrd le a levest.
  • Ha kész vagy, a lehető leggyorsabban hűtsd le az erőlevest, adagold szét és egy részét fagyaszd le kisebb adagokban.

Most akkor erőleves főzzek, vagy használjak étkezési zselatint?

Természetesen az erőlevesben lévő kollagén sokkal jobban hasznosul, ezért autoimmun betegségek esetén elsősorban az erőleves fogyasztását ajánlom. Az elkészített erőleves önmagában, főtt zöldségekkel fogyasztva is finom, de szinte belecsempészhető minden sós ételve a főzés során.

Maga az étkezési zselatin is jó alternatíva, ami főleg gyerekek esetén jó választás, hisz bármilyen levesbe belecsempészhető úgy, hogy az ízén meg sem érzed legyen az sós, vagy édes étel. De tehetsz kollagénben gazdag zselatint a reggeli turmixba, vagy készíthetsz belőle finom házi gumicukrot.

Nem tudom megfigyelted-e már, de a legtöbb amerikai főzős műsorban vagy zöldség alaplét vagy húsleves alaplét használnak szinte mindenhez. Az alapleveket 1-2 literes dobozban árulják a boltok polcain.

Milyen jó lenne, ha nálunk is divatba jönne ez a főzési szokás, és lehetne erőlevest kapni a boltokban.

Na de amíg ez bekövetkezik, addig a fent leírtak miatt gondold át, legközelebb a kukába dobod a csontokat, inakat és porcos részeket, vagy tovább hasznosítod és jót teszel a bőrödnek, csontjaidnak és az emésztőrendszerednek 🙂

kek-nyilak

 Tetszett a recept?

Iratkozz fel a hírlevélre és más paleo receptkártyákkal együtt
töltsd le nyomtatható változatban >>>

Ui.: Vess egy pillantást a PALEOkos receptkártyákra. Több mint 200 egyszerű paleo recept segít gyorsan, egyszerűen elkezdeni a paleolit diétát. + Díjmentes hírlevelem segítségével elkerülheted a leggyakoribb buktatókat, könnyebben elérheted az egészségeddel és a fogyásoddal kapcsolatos céljaidat.

14 thoughts on “Kollagén vagy zselatin?”

  1. Húslevessel kapcsolatban lenne kérdésem. 3 éve paleózok, aszerint az alaplét úgy kell készíteni, hogy a csontot tepsiben le kell sütni, majd vizzel felengedni, felkaparni a lesült zselatinos anyagot. Megvallom én még ezt így nem készítettem. Aztán van egy olyan verzió, hogy az első levet le kell önteni. Na ezt végképp nem próbáltam. A fenti, hagyományos verzióban szoktam én is főzni a húslevest, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a helyes.
    Szeretném tudni, most akkor melyik az igazi paleós változat?
    Üdvözlettel: Zsákné Hilda

  2. A marhacsontot szokták sütőben megpörkölni, hogy sötét színe legyen a levesnek…

    Aki szereti, annak nagyon jó lehetőség a kocsonya is!

  3. Kedves paleo szakácsnők!
    A csontok elő sütését egy német nyelvű vad szakácskönyvben olvastam. Hihetetlenül finom lesz tőle a leves. Mintha még egy speciális fűszerrel ízesítenéd az ételt.
    A francia recept gyűjteményemben a marha húst apró kockákra vágva lisztben megforgatják, kis adagokban szárazon barnára pirítják, utána rakják zöldségekkel fűszerekkel együtt cserép, vagy kőedényben a sütőbe. A kéregtől szintén isteni íze lesz és vaj puha marad. No ennek kellene kitalálni a paleo változatát.
    Üdvözlettel: Éva

  4. Szoktam erőlevest és kocsonyát is készíteni, de mindig lelkiismeret furdalásom van az örökletes és csak sztatinokkal csökkenthető magas koleszterin szintem miatt.Mennyire befolyásolja a kollagén vagy a zselatin a koleszterin szint megemelkedését?

  5. Sziasztok!

    A köszvényes betegeknek tiltják az ilyen jellegű leveseket, nyilván ez nem vonatkozik a zöldség alaplevesre.
    Akkor, hogy legyen?

    Pap Ildikó

  6. Rengeteg kutatási eredmény és sok tapasztalat is azt igazolja, hogy a glutén okozza a köszvényt, nem pedig a húsfogyasztás és ezáltal a húgysav. Bátran fogyaszd az alaplevest!!! Szilvi

  7. Pingback: Ketogén diéta - azaz a paleo hard! | Paleo-Diéta.hu

  8. Pingback: AutImmun Paleo protokoll diéta | Paleo-Diéta.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük