A minap találtam egy cikket, melyben hihetetlen felfedezésről számolnak be: Megvan a mellrák ellenszere? 
Mindenképpen közzé szerettem volna tenni nektek, mert sajnos sokan küzdenek ezzel a betegséggel.
“London — Egy ötletszerű gyógyszerezésből született felfedezés lehet a végső megoldás a mellrák ellen – állítják brit tudósok, akik két ismert, melldaganatok esetén alkalmazott szer együttes adásával 11 nap alatt eltüntették számos kísérleti alany tumorját.
A két eddig is alkalmazott szer, a Tyverb és a Herceptin, amit csaknem 300 nőnél afféle próba szerencse alapon próbáltak ki egyszerre. A Tyverbet eddig műtét után, a kemoterápia mellé adták, segítendő a daganat zsugorodását, míg a Herceptint gyakorlatilag már csak a végső stádiumban alkalmazták eddig – valójában nem túl jelentős eredménnyel.
A kettő kombinációjának korai adagolása a londoni rákkutatási intézet és a Manchester Egyetem orvosaiból álló csapatnak jutott eszébe, 38 kórházban csaknem 300, mellrákkal frissen diagnosztizált nőnél alkalmazták, azzal a reménnyel, hogy a tervezett műtétig lelassítják a tumor növekedését. Ám az eredményen maguk is megdöbbentek. A két szer együttes használatával ugyanis az alanyok 63 százalékánál megállt a daganat növekedése, 26 százalékánál jelentősen összezsugorodott a tumor, 11 százalékánál pedig teljesen eltűnt, kevesebb mint másfél hét alatt.
– Hogy egy szilárd daganat 11 nap alatt felszívódjon, olyanról még sosem hallottunk – mondta az amszterdami orvoskonferencián tett bejelentés során Nigel Bundred professzor, a kutatás vezetője. – Ez egy elképesztő eredmény, egyedülálló áttörés.
A Tyverbbel és Herceptinnel együttesen kezelt nők szövettani mintái láttán még a patológusok is csak a fejüket vakargatják egyelőre. Ráadásul az előzetes eredmények szerint a szerek egyfajta immunválaszt is kiváltottak a szervezetből, ami azt jelenti, hogy maga a beteg teste is képessé válik felismerni, és elpusztítani a rákos sejteket. A kísérletben részt vevő nők egyikénél sem tapasztaltak mellékhatásokat, nem keletkeztek áttétek, és kemoterápiára sem volt szükség, ami talán a legnagyobb eredmény.
A kemoterápia, vagyis a tumorok erős mérgekkel való elpusztítási kísérlete nem igazán célzott, a ráksejtek mellett az egészséges szöveteket is pusztítják súlyosan legyengítve az amúgy is védekezésképtelen szervezetet.”
Amiről tudnod kell…
Ha egy kicsit utána nyomoztok, a Tyverb és a Herceptin is megtalálható az interneten, az egyik közel 580.000, a másik csak 170.000 forint.
Nincs rájuk semmilyen támogatás, tehát nem tudom ki számára elérhető…
Sajnos hiába tudja már szinte mindenki, hogy a daganatos sejtek cukorfüggőek, senki sem figyelmezteti a betegeket az onkológián, hogy lehetőleg változtassanak az étrendi szokásaikon.
Csak a kemoterápia-műtét-sugárkezelés protokoll van, de senki sem ad tanácsot, hogy szedjenek D3 vitamint, C vitamint, vagy más táplálék-kiegészítőt, pedig ez is köztudott már, hogy segít a bajban!
Minek kell még történnie, hogy végre változzon valami?
Ha van olyan barátod, vagy családtagod, akinek szüksége lehet ezekre az információkra, kérlek oszd meg a FACEBOOK-on! Köszönöm!
Kedves Szilvia!
Május 22 -én múlt 3 éve annak, hogy nálam mellrákot diagnosztizáltak. Mint mindenki először kapkodtam,fűhöz-fához-vadvirághoz,de mivel egészségügyi dolgozó vagyok, és legfőképpen,mert dolgoztam onkológián ezt az alternatívát elhagytam.Se műtét,se kemó se hormonkezelést nem kértem,pedig hidd el nagyon akarták.
Szóval augusztusban felhívtam egy telefonszámot a Varga gombavonalat,ott egy teljesen idegen ember azt mondta nekem ketogén étrend, D-vitamin,Omega 3 azonnal.Kissé elgondolkoztam,miről beszél ez az ember még hogy ketogén?micsoda? nem értettem mi ez,pedig egészségügyi dolgozó vagyok(csecsemő és gyermek szakasszisztens).keresgéltem a neten, de csak angol oldalakta találtam,ahol testsúly arányokról beszélt.Ekkor találkoztam egy paleoboltossal,aki adott egy telefonszámot, egy orvosét,akit azonnal felkerestem.Elvittem mindent neki, a dezodoromtól kezdve a vitaminokig,és megbeszéltük mit lehet,mit nem.Szóval Isten áldja meg a Varga gombás embert,és nem utolsó sorban a paleoboltost,de legfőképpen a paleoorvost,akit amúgy nem nagyon kedvelnek egyesek. Én azóta így étkezek, a daganat nem nőtt, igaz még nem múlt el ,de elfog.Ebben biztos vagyok.Kirobbanó formában vagyok, ennél egészségesebb újszülött koromban sem voltam,a vérképen tökéletes.Tényleg működik ez az életforma.arról vitatkoznék hogy együnk vitaminokat,kivéve a D- vitamin és az Omega3-at,semmi szükség rájuk, meg egy paleo-ketogénes nem teázik, így a”ciklamát “,ami amúgy is méreg nem kell.A ketogénes igyon vizet és azt is annyit,amennyire szomjas,nincs kikötve se 2-se 3 liter.Én már csak tapasztalatból írom ezeket. Kicsit furán néznek rám, mikor elmegyek valahová,hogy te mit eszel? És hogy lehet megenni a töpörtyűt egymagában.Ami biztos, hogy sok belsőséget kell enni,legalább heti 2 alkalommal, és hetente 1-2x vadlazac filét,vagy valamilyen halat.De én sertést és marhát is eszek,meg birkát,nagyon finom a karfiolpüré mellé.Gyümölcsöt a bogyós gyümölcsökből egy almányi mennyiséget eszek,ettől még ketózisban vagyok. Hát ennyi a rövid történetem, ajánlom minden gyógyulni vágyónak, és életem végéig tartom, nem csak 2 évig.Nincs hiánybetegségem, természetesen ellenőriztetem.Üdvözlettel R.Horváthné Csilla